Festetics-kastély

Festetics-kastély

Értékelés

Képek

Leírás

A horvátországi származású Festetics család keszthelyi ágának alapítója Festetics Kristóf (1696–1768) volt. 1739-ben szerezte meg a Pethő család keszthelyi javait. Birtokaiból két hitbizományt hozott létre, a dégit és a keszthelyit. Kristóf 1745-ben kezdte el a család kastélyának az építését. Keszthely fejlődése érdekében kórházat alapított és mesterembereket telepített le a városba.

Kristóf fia, III. Pál (1722–1782) örökölte a keszthelyi hitbizományt apja halála után. Jogi tanulmányai követően Mária Terézia jogi és pénzügyi tanácsadója lett, valamint a Magyar Kamara alelnökévé is megválasztották. III. Pál 1772-ben kapott a királynőtől grófi címet. Keszthelyen elemi iskolát és háromosztályos gimnáziumot alapított.

I. György (1755–1819), III. Pál legidősebb fia a család egyik legjelentősebb tagja volt. Nevéhez fűződik többek között az 1797-ben alapított Georgikon, amely Európa első felsőfokú mezőgazdasági intézete; az 1817 és 1819 között megrendezett, a korszak híres íróit és költőit vendégül látó Helikoni Ünnepségek, valamint a kastély könyvtári szárnyának megépítése.

Fia, László (1785–1846) folytatta apja kulturális misszióját. Anyagi helyzete miatt azonban 1828-ban zárgondokság alá vették a birtokot, ám ennek ellenére sem záratta be a Georgikont.

László legidősebb fia, I. Tasziló (1813–1883) sikeres katonai pályafutásának legmagasabb katonai rendfokozata a lovassági altábornagyi rang volt. Testvére, II. György (1815–1883) az Andrássy-kormányban 1867 és 1871 között a király személye körüli miniszteri posztot töltötte be.

II. György fiának, II. Taszilónak (1850–1933) 1911-ben Ferenc József magyar hercegi címet adományozott. Mary Victoria Hamilton skót hercegnővel kötött házassága révén a Festeticsek európai uralkodócsaládokkal kerültek rokoni kapcsolatba. II. Tasziló idején nyerte el a kastély a mai formáját.

III. György (1882–1941) diplomataként Párizsban és Londonban szolgált. Az I. világháborúban a szerb, majd az olasz fronton harcolt. Fia, IV. György (1940–) alig nyolc hónaposan örökölte meg a hercegi címet és a Festetics-hitbizományt. A II. világháború végén, 1944 szeptemberében édesanyjával, Maria Haugwitz grófnővel hagyták el az országot.


Warning: Undefined array key -1 in /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-content/plugins/wiloke-listing-tools/app/Framework/Helpers/Time.php on line 684

Fatal error: Uncaught TypeError: abs(): Argument #1 ($num) must be of type int|float, string given in /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-content/plugins/wiloke-listing-tools/app/Frontend/BusinessHours.php:120 Stack trace: #0 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-content/plugins/wiloke-listing-tools/app/Frontend/BusinessHours.php(120): abs('') #1 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-content/plugins/wilcity-shortcodes/default-sc/wilcity-sidebar-business-hours.php(74): WilokeListingTools\Frontend\BusinessHours::getTodayBusinessHours(15136) #2 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/shortcodes.php(394): wicitySidebarBusinessHours(Array, '', 'wilcity_sidebar...') #3 [internal function]: do_shortcode_tag(Array) #4 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/shortcodes.php(266): preg_replace_callback('/\\[(\\[?)(wilcit...', 'do_shortcode_ta...', '[wilcity_sideba...') #5 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-content/themes/wilcity/single-listing/sidebar.php(78): do_shortcode('[wilcity_sideba...') #6 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/template.php(772): require('/home/koncohu1/...') #7 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/template.php(716): load_template('/home/koncohu1/...', false, Array) #8 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/general-template.php(204): locate_template(Array, true, false, Array) #9 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-content/themes/wilcity/single-listing/home.php(70): get_template_part('single-listing/...') #10 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/template.php(772): require('/home/koncohu1/...') #11 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/template.php(716): load_template('/home/koncohu1/...', false, Array) #12 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/general-template.php(204): locate_template(Array, true, false, Array) #13 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-content/themes/wilcity/single-listing/content.php(7): get_template_part('single-listing/...') #14 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/template.php(772): require('/home/koncohu1/...') #15 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/template.php(716): load_template('/home/koncohu1/...', false, Array) #16 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/general-template.php(204): locate_template(Array, true, false, Array) #17 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-content/themes/wilcity/post-types/listing.php(135): get_template_part('single-listing/...') #18 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/template.php(772): require('/home/koncohu1/...') #19 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/template.php(716): load_template('/home/koncohu1/...', false, Array) #20 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/general-template.php(204): locate_template(Array, true, false, Array) #21 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-content/themes/wilcity/single.php(8): get_template_part('post-types/list...') #22 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-includes/template-loader.php(106): include('/home/koncohu1/...') #23 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-blog-header.php(19): require_once('/home/koncohu1/...') #24 /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/index.php(17): require('/home/koncohu1/...') #25 {main} thrown in /home/koncohu1/public_html/keresdmeg.hu/wp-content/plugins/wiloke-listing-tools/app/Frontend/BusinessHours.php on line 120